Ismerje meg a WIBER rendszert!
A közelmúltban elfogadott, a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló 2023. évi … törvény előírásai alapján minden 50 fő foglalkoztatotti létszámot elérő, vagy meghaladó munkáltató köteles visszaélés-bejelentési rendszert üzemeltetni. A feltételezett jogellenes visszaélésekről a foglalkoztatott, vagy a társasággal szerződéses kapcsolatban álló partner tehet többek között bejelentést ezen a rendszeren keresztül.
A WIBER az L-Tender Zrt. által kifejlesztett visszaélés-bejelentő (whistle-blowing) rendszer, melynek segítségével Ön, mint kötelezett könnyedén teljesítheti a törvény által előírt feladatát a rendszer létrehozása és üzemeltetése kapcsán. A jogszabály ugyanis lehetővé teszi a feladat kiszervezését külső vállalkozás részére. Így megbízásunk esetén Ön nem csak a rendszer kiépítését, működtetését, de a bejelentések kivizsgálásának terhét is leveheti válláról. Az L-Tender Zrt. teljes körű szolgáltatást nyújt Önnek, hisz működésünk során több száz kis- közepes és nagyvállalattal dolgoztunk együtt adatvédelem, információbiztonság, avagy akár teljes körű compliance (megfeleltetési) szabályozás kapcsán. Fontos, hogy megfelelő tapasztalattal és háttérrel látjuk el a visszaélés-bejelentés területén is a feladatunkat, ami a legtöbb hazai vállalkozás számára csupán egy újabb megoldandó feladatot jelent.
Áttekinthető, egyszerű és bárki által használható rendszerünkben az Ön szervezete saját elkülönült fiókot kap felhasználónévvel és jelszóval, ahová a bejelentések beérkeznek, ahol azokat nyomon követheti, illetve amelyen keresztül a bejelentő – akár anonimitásának megőrzése mellett is – tájékoztatást kap beadványa sorsáról, a vizsgálat eredményéről.
Amennyiben Ön még nem ügyfelünk, de a kötelezettek körébe tartozik, további tájékoztatásért keresse bizalommal az L-Tender Zrt. tanácsadóját.
Amennyiben bejelentést kíván tenni, úgy az Ön által tapasztalt, vagy vélelmezett visszaéléssel érintett szervezet felhasználónevét és jelszavát felhasználva lépjen be a WIBER bejelentő felületére. A visszaélés-bejelentő rendszer üzemeltetésére kötelezett szervezetek kötelesek ezeket az adatokat helyben szokásos módon (pl. honlap, hirdetőtábla) közzé tenni, így az bárki számára megismerhető, aki bejelentést kíván tenni.